Első Magyarországi Online Fogászati Egyesület (EMOFE)
First Hungarian Online Dental Association (FHODA)


  Home

A fogászati altatás folyamata

Előtte

Mielőtt altatnak bárkit is a fogászaton, komoly kivizsgálás előzi meg. Ettől semmiképpen sem fognak eltekinteni. A kivizsgáláshoz hozzátartozik egy laborvizsgálat, amiből megállapítják a vércukorszintet, és a vércsoportot is, valamint különféle enzimvizsgálatokat is elvégeznek. A laborvizsgálat mellett sor kerül EKG-ra, és mellkas-röntgenre is. Ezeket a vizsgálatokat néhány nappal a fogászati beavatkozások előtt szokás elvégezni. A kész eredményeket az aneszteziológus és a belgyógyász szakorvos is átnézi, és ha szükségesnek ítélik meg, további vizsgálatok is következhetnek.

Fontos, hogy az altatás előtt legalább fél órával jelenjünk meg a fogászati rendelőben, így sor kerülhet még egy utolsó vizsgálatra is, valamint az orvosnak lesz lehetősége velünk egy utolsó konzultációra. Fontos, hogy a korábban kapott instrukciókat maradéktalanul betartsuk, hat órával az altatást megelőzően se enni, se inni, de még dohányozni sem szabad.

A beavatkozásra csak akkor kerülhet sor, ha tökéletesen egészségesek vagyunk, egyéb influenzaszerű megbetegedések miatta az altatást el kell halasztani.

A műtét miatt, és a kórházi környezetből adódóan javasolt a kényelmes ruha, pl. szabadidő, és a papucs is fontos. A beavatkozást követően ugyanis bekerülünk egy betegszobába, ahol kicsit pihenhetünk.


Az altatás

Az altatás egy tudattalan állapot, ami gyakorlatilag nem más, mint az egész testnek az érzéstelenítése. Az aneszteziológusnak az a feladata, hogy a fogászati beavatkozás alatt tudattalan állapotba kerüljünk, és ne érezzünk semmilyenfajta fájdalmat. Az altatatási idő alatt a székben, ülve helyezkedünk el, és így végzik el rajtunk ah első lépést, az ún. előkészítést. (premedikáció). Ez gyakorlatilag a saját megnyugtatásunkra szolgál, ami alkalmassá tesz bennünket az altatásos állapotra, és a beadandó altató mennyiségét is jelentősen lecsökkenti. Injekció segítségével olyan anyagokat kapunk, mellyel az alváshoz hasonló állapotba kerülünk a lehető legrövidebb időn belül, ami a legkellemetlenebb része az eljárásnak. Ezt megelőzően az ellazulást elősegítendően tabletta formájában „előkészítő” nyugtatót kell bevennünk. Az altatáshoz hasonló állapotban semmit sem érzünk. Miután az altatóanyag hatása állunk már, intubációs tubust vezetnek a légcsövünkbe, jellemzően az orron át, ami a
z oxigénellátáshoz elengedhetetlen, de ezen keresztül kapjuk az altatógázt is.

Az intubációs módszer egyáltalán nem veszélyes, és biztonságosnak mondható, hiszen így látják el a szervezetünket a kellő mennyiségű oxigénnel. Az intubációs tubus körül tamponnal szokták a kicsorgó nyálat felitatni, és természetesen a felügyelet folyamatos. Az altató orvos a műtét alatt végig a teremben tartózkodik, és folyamatosan kontroll alatt tartja a vérnyomásunkat, életfunkciónkat. Maga az eljárás maximum másfél, két órás lehet, nem több. Ha ennél több időt venne igénybe, akkor több lépésben szokták megoldani a kezelést.


Az altatás után

Az altatás után bekerülünk a betegszobába, ahol lehetőségünk van a pihenésre, amire 4-6 órát szoktak javasolni. Ez idő alatt az asszisztensek folyamatosan ellenőrzik állapotunkat, és hasznos tanácsokkal látnak el minket. Aznap, amikor altattak minket, nem javasolt gépeket használni, és gépjárművet vezetni.


A veszélyekről

Más dolgokhoz hasonlóan az altatás során is merülhetnek fel komplikációk, és veszélyek. Előfordulhat, hogy a páciensnek gyógyszerérzékenysége van például. A modern fogászatokon gyakorlatilag gépen folyamatosan nézik, hogy milyenek az életfunkciók, a légzés, vérnyomás, stb. Az altató orvos folyamatosan jelen van, ha probléma merülne fel, azonnal beavatkozik, és a reakciókat figyeli, nehogy a szervezet károsodjon.

Az altatásos fogászat csak azokban az esetekben kizárt, ha a páciensnek súlyos szív- és érrendszeri betegségei vannak, enzimatikus vagy asztmatikus problémák esetén az altatószer használata megengedett ugyan, de intenzív osztályú környezetben végzendő a műtét, amelyre a fogászatok többségében nem adott az infrastruktúra.
Kevesen vannak tisztában az altatásos fogászat kockázataival, ám erről a fogorvos köteles tájékoztatást adni műtét előtt, még akkor is, ha ezek jóval alacsonyabbak, mint a szokásos műtétek során, hiszen egy fogászati beavatkozás esetében a páciens nem szenvedő, elesett ember. A legrosszabb az altatásos fogászat procedúrájában az ébredés abban az esetben, ha a beavatkozás másfél órásnál hosszabbra nyúlik, ezért ilyen módon csak a legszükségesebb beavatkozásokat szokás elvégezni, mint foghúzás, fogfúrás, fogpótlás, ínyműtét.

Összességében tehát az altatásos fogászat során nem kell mást kibírni a páciensnek, mint egyetlen szúrást egy szakképzett anaszteziológustól, egy percen belül utána már alszik is, a műtétről emlékei nem lesznek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



©Fogászat | Első Magyarországi Online Fogászati Egyesület (EMOFE) 2017.