Első Magyarországi Online Fogászati Egyesület (EMOFE)
First Hungarian Online Dental Association (FHODA)


  Home

data-ad-format="auto" data-full-width-responsive="true"> A fogászati ellátás során történő fogpótlás velejárója a pótlandó mellett a környező fogak csiszolása is - mint ismeretes, ez igen kellemetlen is tud lenni a beteg számára. Ugyanakkor ez az eljárás egyes esetekben mindenképpen szükséges a fogpótlás során, hiszen, ha a környező fogak rossz állapotúak, a csiszolással a fogászat szakemberei azokat is helyrehozzák. A csiszolás után a hiányt egy három vagy négytagú híddal pótolják.
Abban az esetben viszont, ha a környező fogak teljesen épek vagy csak kicsit károsodottak, a fogpótlás ezen technikája kifejezetten káros is lehet, hiszen zománcfelszínt, ép koronát kell eltávolítani, amely kétségkívül felesleges, ámbár mindeddig a fogászat tudománya nem talált rá jobb megoldást.
A fenti probléma azonban manapság már kiküszöbölhető az úgynevezett elhorgonyzott hidak használatával, ezt nevezik a köznapokban a csiszolás nélküli fogpótlás technikájának. A zománc destruktív megmunkálása helyett a fogban levő kisebb szuvasodásokból, esetleges fogtömés üregéből alakítanak ki egy speciális mélyedést, úgynevezett kazettát. Ezekre mindkét, a hiányzó fog melletti fogban szükség van.
Ebbe a két kazettába kerül bele a végleges híd, amelyet egy erre kialakított speciális ragasztó segítségével rögzítenek. Így nem csak a fogpótlás valósul meg, hanem a környező fogak hibáinak megfelelő és esztétikus kezelésére is.
Az ilyen csiszolásmentes fogpótlás kétféle anyaggal történhet. Elülső fogak esetén általában egy esztétikusabb, transzparensebb, de drágább hidat ajánlanak a fogászat munkatársai, hátsó, rágófogak esetében egy olcsóbb, kevésbé mutatósat, amely azonban sokkal tömörebb.
A bemutatott fogászati eljárás kevésbé fájdalommentes, jobban óvja a környező fogakat, és ugyanolyan tartós és esztétikus megoldást nyújt a fogpótlás problémájára, mint a csiszolásos technika.

 

 



©Fogászat | Első Magyarországi Online Fogászati Egyesület (EMOFE) 2017.