data-ad-format="auto"
data-full-width-responsive="true">
Ismert a mondás, hogy a szem a lélek tükre, melyet sok filozófus használt már fel, és sokakhoz kapcsolható, de a „fog az egészség tükre” mondás csak egyetlen emberhez, Dr. Mohamed Bassiouny-hoz. Az elismert fogász évtizedek óta azt kutatja, hogy fogaink milyen információt nyújtanak a betegségek állapotáról.
Példaként az egyik páciensének az esetét említette meg, akinek szétmarta a fogait a gyomorsav, ami általában bulémiával is együtt jár, de itt semmilyen evési rendellenességről nem volt szó, és a reflux szindróma sem jöhetett szóba. Igazból a fogak elvesztését az okozta, hogy az erős menstruációs görcsök hatására a gyomorsav visszajutott a nyelőcsőbe, majd a szájba, és a fogakat szétmarta.
Dr. Mohamed szerint a fogorvosoknak nemcsak a direkt fogászati jellegű problémákat kell orvosolni, hanem figyelniük kell egyéb egészségügyi szempontokra is, szóba jöhetnek örökletes, genetikai összefüggések, és a szokásnak, életmódnak is komoly szerepe lehet.
Amennyiben egy páciens foga tönkremegy, elromlik, abból nagyon sok mindenre lehet következtetni, pl. milyen táplálékot fogyaszt, kábítószerezik-e, van-e valamilyen szellemi betegsége, vagy stresszes életet folytat-e?
A betegek közül nagyon sok esetben a fogak elromlását valamiféle rossz szokás, vagy esetleg helytelen táplálkozás okozza. Azonban a legtöbben annyira régen együtt élnek ezekkel a dolgokkal, hogy szinte fel sem tűnik, így egy esetleges fogászati kezelés alkalmával meg sem említik. Dr. Mohamed nyilatkozatának végén azt is hozzátette, hogy ha a fogorvos más betegségre utaló jelet is felfedez a szájban, akkor a megfelelő ellátás érdekében természetesen azonnal szakorvoshoz irányítják a pácienst.