data-ad-format="auto" data-full-width-responsive="true">

A hagyományosnak mondható fogápolás elemeinek még napjainkban is komoly szerep jut, néhány fogkrémnek pl. az ókori Ázsiáig nyúlik vissza az alapja, és a receptje.

Egyre nagyobb a népszerűsége a kínai és indiai orvoslásnak a nyugati materialista szemlélettel szemben. A keleti kultúrákban az embert egy egészként tekintették, és inkább a prevención volt a hangsúly. Amikor kialakult egy betegség, akkor nem magát a betegséget, hanem annak kiváltó okát igyekeztek megszűntetni, orvosolni. Az indiaiak komolyan hittek abban, hogy a betegségek elsősorban lelki tényezőkre vezethetőek vissza., és ha ezt az okot sikerül kiiktatni, akkor maga a betegség sem alakul ki. Az ún. ayurvedikus gyógyítás manapság hasonlóan gyógyít, arra törekszik, hogy a lélek és a szellem egyensúlyát megteremtse.

A gyógynövények komoly szerepére hívják fel azok a figyelmet, akik az emberre úgy tekintenek, mint a természet részére. Az ókori Kínában a gyógynövények alkalmazása külön szakmának minősült, külön tudományág alakult ki. A gyógynövények mellett kiemelkedő szerep jutott az akupunktúrás kezelésnek is, aminek a lényege az, hogy a z emberi testen különböző helyeken vékony tűket helyeznek el, ami energiát juttat a szervekbe, mégpedig az ellentétes erők elve alapján. (jin jang)

Az emberi fogak egyben szimbólumok is, elsősorban az önérvényesítésé és az önfenntartásé. Ápolásuk, az odafigyelés rájuk ezért kiemelkedő jelentőségű, és az volt már az ókori társadalmakban is. Kínában pl. olyan komoly jelentősége volt a fogak ápolásának, hogy már i.e. 1600 körül alkalmaztak a fogkeféhez nagyon hasonló eszközöket. A leggyakoribb az arakfa volt, azaz a fogkefefa. Az ezzel való fogtisztítás következtében a fa még nedvet is kiengedett magából, és ennek a nedvnek (csersav), vírusölő tulajdonsága is van. A fogkefe szőrét szibériai vaddisznó szőréből oldották meg.

Az első fogkefe Kínából, az akkori ún. selyemúton jutott be Európába. A fogvájó az ókori Kínában szintén gyakori eszköz volt, étkezések után alkalmazták.

Az indiaiak azt az elképzelést tartják szem előtt, hogy ami a természetben fellelhető, az emberben is megjelenik, és ennek a fordítottja is igaz. A fogmosás náluk a mindennapi tisztítás részét képezte, de a fogkefe sörtéje a nyél irányába állt, és csak később készítettek olyat, ahol merőleges volt. Érdekessége a dolognak, hogy az egyenes sörtéjű fogkeféket még a mai napig lehet kapni Kínában utcai árusoknál, hasonlóan, mint a fogvájót, mely egyben díszítő funkciót is ellátott, külön tokban árulták stb.

Bétellevél

A fog- és az állkapocs erősítés egyik legjobb módja, ha keményebb rostokat rágunk. Ha az erős rágás elmarad, akkor gyerekkorban nem nőnek normálisan a  az állcsontok, így a fogak torlódhatnak is. Egy hagyományos étrendben a rostos fekete kenyér amellett, hogy erősítette a fogakat, vitaminokban, és ásványi anyagokban is gazdag volt. Minden olyan növény alkalmas volt arra, hogy rágják, ha az nem volt mérgező. Indiában a rágcsálás is járhatott káros következményekkel. A bétellevél rágása kiválthat nyálkahártya és szájüregi betegségeket is, érdekes, hogy a mai napig rágják.

A modern fogápolás ismert terméke a menta, amiből kettőt különböztetünk meg: a borsmentát és a fodormentát. A legújabb szájápolók ősi indiai recepteken alapulnak, pl. mirha, kasvirág és sok más gyógynövény még a mentán kívül.