data-ad-format="auto" data-full-width-responsive="true">

A fogzománc az emberi szervezet legkeményebb része, és a leginkább mineralizálódott felület. A zománc a fog négy fő összetevője közül az egyik. A dentin, a cement és a fogbél között. A zománc a fogakon a látható felszínt jelenti, belülről a dentin található. 96 %-ban ásványi anyagból épül fel, a maradék 4 % pedig víz és szerves anyag. A zománc színét gyakorlatilag a dentin határozza meg, mivel áttetsző, és a fogászati tömések is nagyban befolyásolják. Színe széles skálán mozog, a szürkésfehértől egészen a világossárgáig terjed. Vastagsága igen változó a fog teljes felületén. Az őrlőrészen vastagabb, és az íny felé haladva egyre vékonyodik, egészen addig, amíg a cementet el nem éri.

A zománcnak a túlnyomó többsége (90 %) szervetlen anyag, jórészt kalcium foszfátok alkotják, ebből is a hidroxilapatit van túlsúlyban. A szervezetünk legkeményebb részének a 3 %-a fluoroapatit. Emellett még karbonátok is vannak benne, szilikát és kevés fém is. Kollagént nem tartalmaz, mint a csontok és a dentin, de két, funkciójában még nem teljesen kiismert  fehérjét tartalmaz. (amelogenin, enamelin)
A zománc nem állandó keménységű, hanem folyamatosan változik.

Morfológia

Morfológiai szempontból egyetlen egysége az ameloblaszttól kialakuló kristálytömeg, más néven a zománcprizma. Az ameloblaszt nem más, mit az egyetlen sejt, mely zománcot termel, egy pritmatikus állomány, melyet a nyúlványok vége képzett. A nyúlványoknak az oldalsó része által létrehozott állomány az interprizmatikus állomány, vagy más néven oldalsó kristályköteg. Ennek, és a centrális kristályköteg különböző lefolyású változása eredményezi a zománcnak a különleges szerkezetét.

A kristálykötegek átlagos vastagsága 4 mikron, és egyre inkább szélesedik, amikor a fog felszíne felé haladunk. A zománcprizmák 90 fokos szöget zárnak be a dentinfelszínennel, és hullámosak a felszín irányába, majd merőlegesek a fog felszínére. A prizmák merőlegessége tökéletesen alkalmazkodik a rágóerőkhöz, és egyben megnöveli a zománcnak a teherbírását is.

A külső felszínen szerkezet nélküli, majdnem teljesen mineralizálódott réteg van, melynek vastagsága 15-30 mikron. Ez az a réteg, ami a folyamatos védelmet biztosít a fogaknak. A zománc mineralizáltsága befelé, a fog belseje felé haladva egyre csökken.

A fogászati gyakorlat azt mutatja, hogy fontos ismerni a zománc ridegségét, a zománcprizmák lefutását, és a zománc törékenységét is, hiszen ahol hiányos az alátámasztása, ott nagyon könnyen megsérülhet.

Az egyik legfontosabb ismeret az élő sejtek hiánya az érett zománc esetében, amiből az következik, hogy a zománc szerkezetében csak úgy következhetnek be változások, hogy valamilyen fizikokémia hatás éri. A sejtek hiánya miatt viszont képtelen lenne a védekezésre.

Ha mikroszkóp alatt megnézünk egy metszetet, akkor azt vesszük észre, hogy sötét és világos foltok váltakoznak, ami leginkább a fáknak az évgyűrűihez hasonlítható. Ezek az ún. Retzius-vonalak, amik úgy alakulnak ki, hogy a nyúlványok nem képeznek állandóan azonos minőségű zománcot. Bizonyos helyzetekben ezek a vonalak a fog felszínén is láthatóak, és egyenetlenséget okozhatnak, amit perikymatának nevezünk. Megjelenik egy olyan sáv is, mely a többinél sötétebb, ami azt mutatja meg, hogy hol van a határa a születés előtti és a születés utáni zománcnak.