data-ad-format="auto"
data-full-width-responsive="true">
Nagyon sokszor előfordul, hogy nem eszünk meg bizonyos ételeket, mert attól tartunk, hogy a leheletünk rossz lesz tőle, pedig nem ez a közvetlen kiváltó oka.
Hagymafélék: elronthatnak akár társalgásokat is, a vérben felszívódnak, és eljutnak a tüdőhöz, ahol párologva kellemetlen illatokat eredményeznek, bár nem állandósul, elmúlik.
Akinek folyamatosan kellemetlen szagú a lehelete, azt általában az ottmaradt ételmaradékok okozzák. Az apró ételdarabok táptalajt jelentenek a megjelenő baktériumoknak, és ez okozza a szájszagot. Emellett persze más is okozhatja, mint pl. a nem megfelelő száj- és fogápolás, valamint a cigaretta, vesebetegség, vagy vérbetegség, de gyomorbántalmak is.
Kevésbé ismert a szájszárazság, mint betegség. ( xerostomia) A szánk ebben az esetben azért szárad ki, mert a nyálból kevesebb termelődik, ami miatt bizonyos öntisztuló folyamatok gyengülnek. A nyálunk a természetes védelmezője szánknak, és egyik feladata, hogy semlegesítse egy részét az ott megjelenő baktériumoknak. A szájszárazság okai lehetnek: túlzott alkoholfogyasztás, gyógyszerek szedése, nyálmirigybetegség, esetleg cukorbetegség, vagy túlzott szájon át történő lélegzés.
Nézzük meg, hogyan lehet megelőzni a rossz leheletet:
- Mindien étkezést követően mossunk fogat, ha lehetőségünk van rá, de legalább öblögessük ki szánkat.
- A fogmosással egyidejűleg a nyelvünket is mossuk meg, hiszen rengeteg baktérium található rajta.
- Rendszeresen ellenőriztessük fogainkat, igyekezzünk megelőzni a fogíny gyulladását, és a fogszuvasodást!
- Ahhoz, hogy több nyálunk termelődjön, fogyasszunk cukormentes rágót!
- Szájszárazság esetén igyunk több vizet, és 10-20 másodpercig is öblögessünk, hogy az ételmaradékok eltávolodjanak.
- Ne használjunk alkohol tartalmú szájvizet, mert ezek nem igazán használnak, inkább csak rosszabb lesz a helyzet. Kiszárítja a szájat, és a szájszagot csak kis időre tünteti el.
- Amikor fontos megbeszélésre készülünk, esetleg randevút beszéltünk meg, abban az esetben kerüljük a hagymás ételeket!
- Ne igyunk lehetőleg alkoholt, és kávét, mert kiszárítja a szánkat!
- Együnk sokszor zöldségeket, pl. zellerféléket, ugyanis ezek megakadályozzák a fogkő kialakulását.
- A klorofil, amit pl. a petrezselyem tartalmaz, frissítő hatású, fogyasszuk levesben!
- Felfrissíthetjük a leheletünket, ha néhány csepp borsmentát, vagy esetleg tea olajat teszünk nyelvünkre, vagy a fogkefénkre. Hatása nem marad el, hiszen antibakteriális védelmet biztosítanak.
- Igyunk szódabikarbónát, ami szintén alkalmas a rossz leheletre.
- Alkalmazhatunk hidrogén-peroxidot , vízben feloldva. Ezzel öblögetve elpusztulnak a szájban lévő baktériumok, és így a rossz lehelet is megszűnik.
- Homeopátiás szerek is szóba jöhetnek végső megoldásként. A nox vomica-t gyomorbántalmakra szokták alkalmazni, savanyú lehelet esetén, hatása már a gyomorban kezdődik, és szünteti meg a rossz leheletet. A Mercurius solubilis a sárgás, és száraz nyelv, izzadás következtében megjelenő szagok leküzdésére javasolt, salétromsavból, és fémes higanyból épül fel. A zsíros ételek fogyasztása után a Pulsatilla nevezetű készítmény javasolt.
|